1970.01.01
Csütörtök
Napkelte : 01:00 Napnyugta : 01:00
Hőm.: 0°C
Hőérzet: 13°

m/s
mm

Képajánló

Linkajánló


Az amatőr késkovácsolás örömei és buktatói PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Öregindián   

 

Az amatőr késkovácsolás örömei és buktatói

 

Az alábbi cikket 2008-ban tettem fel a Késportálra. Ott már archívumba került, gondolom, csak az talál rá, aki tudatosan keresi. Itt, az MTTP-n, örömmel tapasztalom, hogy néhányan megpróbálkoznak egy SAJÁT kés elkészítésével. Ezért gondoltam arra, hogy útmutatóul -és a magam amatőr munkái alkalmával elkövetett buktatók elkerülése céljából-, közzéteszem eddigi ismereteimet. A múlt hét végéig 43 kést kovácsoltam magamnak, valamint ajándékba a családomnak, barátaimnak. A kezdetektől eltelt hét év alatt meglehetősen sok tapasztalatra tettem szert, de az útkeresés, próbálkozás máig sem ért véget. Annál is inkább így van ez, mert teljesen más a képzettségem, kovácsolni az internetről tanultam. Senkitől nem láttam személyesen a fogásokat, fogalmam se volt, milyen szerszámok szükségesek a munkához. Ennek ellenére jól szórakozom a tűzhely-üllő mellett. Gondolom, többen vállalkoznának - akár kovácsolásra is, ha biztosan tudnák, hogy nem ördöngösség ez a művelet. Akinek jelentős kézügyessége van, az akár szép, míves késeket is kikalapálhat magának. Aki viszont nem rendelkezik ilyen szerencsés adottsággal, az azért JÓ, mindenképpen HASZNÁLHATÓ késeket alkothat. A cikk végén, a teljesség igénye nélkül bemutatom néhány újabb munkámat. De most lássuk a cikket!

 

Bővebben...
 
Nyitott kivitelű, alkohol üzemű főző PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Pityubá   

 

Nyitott kivitelű, alkohol üzemű főző

 

Svéd csajkám, Trangia főzőm ihletett meg. Sörös dobozból is készíthetünk hasonló elven működőt.

Magassága: 60 mm, Súlya: 15 gr. Főző előmelegítése középen, belülről történik, 2,5 cm lángmagasság szükséges.

Max. 1 dl alkohol, 20 perc üzemidő.

Célja: vízforralás, konzervmelegítés, egyszerűbb ételek, tea, kávé főzése.

1

------------------------------- -- ----------------- - ----------------------------------- - - - - -------------------------- ---------------------------------------- - --------------- ----------------- ------------------------------------------------------------------------ ----------------------- ------------------------ --------------------- --------------------- -------------------------- ----------------- ------------------ ------------------

 

Bővebben...
 
Csalánkötél készítés, fúróíjas tűzgyújtáshoz PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Pityubá   

 

Csalánkötél készítés, fúróíjas tűzgyújtáshoz

 

1

Levél nélküli csalánszárak.

--------------------------------- -- ----------------- - ----------------------------------- - - - - -------------------------- ---------------------------------------- - --------------- ----------------- ------------------------------------------------------------------------ ----------------------- ------------------------ --------------------- --------------------- -------------------------- ----------------- ------------------ ------------------

Bővebben...
 
?És még egymillió lépés...? - A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra (IX. rész) PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Tapír   

 

„És még egymillió lépés...” - A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra

 

9. rész

 

DDK

 

---------------------------------- ----------------------------------------- -------------------------------------------- ---------------------------------------- ---------------------------------------- --------------------------------------- ----------------------------------------------- ------------------------------------- 

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 6 / 30