Figyelmetekbe ajánlom a főző tetejére illesztett azbesztgyűrűt. Vízvezeték szerelvényes boltban vásároltam 44 mm külső átmérőjű tömítőgyűrűt.  Ez pontosan illeszkedik a sörösdoboz hornyába. Hármat helyeztem egymásra, így kaptam 6 mm vastagságot.  Apró szegecsekkel rögzítettem a darabokat a peremhez. Erre azért volt szükség, mert másokkal egyetemben magam is azt tapasztaltam, hogy egy idő múlva elalszik a láng. Mégpedig azért, mert a forralóedény alja lehűti magát a főzőt is, emiatt pedig a denszesz feladja a harcot. Most a gyűrűk 2 milliméterrel magasabbra emelik az edényt, és ez éppen elég ahhoz, hogy a láng folyamatosan égjen. Méghozzá nagyon szép, kék lánggal! Fontos ezt a magasságot ?eltalálni?, mert azt tapasztaltam, hogy ha lényegesen nagyobb a távolság az edény alja és a főző között, akkor túl sok oxigént kap, emiatt pedig sárgává változik a láng, és bekormozza az edényeket. A kék láng nem tesz ilyet. Tekintve, hogy meglehetősen igényes barkácsoló vagyok, úgy döntöttem, hogy beöntő nyílásként egy nagyobb lukat fúrok, majd ezt csavarral zárom le. Természetesen működik a főző akár pénzérmével is, de én másként döntöttem. Ehhez egy boltban is megvásárolható, peremes, belső menetes, 6 mm átmérőjű szegecselhető anyát használtam, amelynek a végét, (természetesen még a fenéklap beforrasztása előtt) elvertem.

Begyújtás. Megtöltöm, majd egy festékes doboz tetejébe állítom a főzőt, és körbelocsolom denszesszel. A Primus szikravető könnyedén begyújtja a folyadékot. Amint átmelegszik a doboz, begyullad a főző lángja is.

Az 1 liternyi, csaphideg vizet kb. 8 perc alatt forralja fel a kis masina, tapasztalataim szerint 25 ml üzemanyag kell hozzá.

Kint, a terepen ajánlatos a Vándor által ismertetett szélfogót használni, ám aki nem akar ilyesmit cipelni, néhány kőből, vastagabb faágakból készíthet egy védfalat. Amin még agyalok: a pazarlás elkerülése végett jó lenne egy kiöntő nyíláson visszaönteni az esetleg fel nem használt denszeszt az ?üzemanyagos? edénybe. Most ugyanis a sok lyuk miatt ez meglehetősen körülményes.

És ha már tüzet gyújtunk, bemutatom egy másik ötletemet is. Régóta használok ?mindenenmeggyúló? gyufát. De felvetődött: mégsem fog meggyulladni, ha elázik, átnedvesedik. Fogtam tehát egy mécsest, és lecsepegtettem vastagon viasszal a védendő területet.

Azután a lángon óvatosan melegítettem a szálakat, hogy egyenletesen terüljön szét a viasz még a gyufa szárán is.

Íme, néhány preparált szál. Leteszteltem, belemártottam őket a vízbe, ennek ellenére a Trackerem pengéjén is be tudtam lobbantani a szálakat.