Hó olvasztás benzinfőzővel PDF Nyomtatás E-mail
Cikkek - Felszerelések, tesztek
Írta: kontrra   
 

 

Hó olvasztás benzinfőzővel

 

         Még az 1. téli Bihar-túránkon felmerült, hogy érdemes-e 4-5 l vizet cipelni több napon keresztül, vagy inkább benzint vigyünk, és benzinfőzővel olvasszunk hóból innivalót.

 

 
  

 

 

Az akkor megszületett terv szerint  megnézzük, hogy 1 l víz előállításához mennyi üzemanyag szükséges, s így nagyjából meg tudjuk becsülni, hogy hány liter benzint vigyünk egy többnapos téli túrára.

(Az említett túrán volt, akinek már a 2. napon kifogyóban volt a naftája.)

A terv egészen máig terv maradt, bár Horka kiszámolta az elméleti értékeket, de ő maga sem bízott bennük, elsősorban a benzinfőzők hatásfoka, és a természeti tényezők nem-ismerete miatt.

Horkának, és a sok ráérő időmnek (a tavalyi maradék szabadság kötelező kivétele) köszönhetően ma rászántam magam a megvalósításra.

 

Felszerelés

 

A „kísérlethez” egy Coleman főzőt használtam, 300 ml folttisztító benzinnel feltöltve.

A levegő hőmérséklete -3 C°, a hóé -2.5 C° volt,  sajnos szél nem fújt, pedig ki szerettem volna próbálni azt is, hogy milyen különbség tapasztalható szeles időben (a hegyekben ritka a szélcsend) szélvédővel, és a nélkül végzett olvasztásnál.

 

Hőmérő

 

1 kg havat lemértem, a benzinfőzőt beindítottam, és a már szépen, kék lánggal égő főzőre tett túra-edényembe először apránként, kevergetve (mert érdekes módon a hó le tud égni), aztán amikor már víz volt az alján, nagyobb adagokban belekotortam.

Az időt sajnos nem mértem, mert nem volt különösebb jelentősége, de kb. 10 perc alatt forró víz lett a hóból.

 

Olvasztás

 

Megvártam, míg lehűl kissé a főző, majd egy skálázott cumisüvegbe visszatöltve a maradék benzint, meglepődve olvastam le az értéket:

 

Cumisüveg

 

232 ml! Miután 300 ml volt eredetileg a főzőben, ez azt jelenti, hogy 68 ml benzinnel sikerült 1 kg hóból 1 kg forró vizet csinálni. Én sokkal rosszabbra számítottam.

Ezek szerint (hasonló hőmérsékleti, és szélviszonyok között) 1 l benzinnel majdnem 15 l vizet lehet hóból olvasztva felforralni, de ha sokkal hidegebb van, akkor is 10 l forralt víz biztosan nyerhető. (A forralás a baktériumok, és egyéb unszimpatikus lények meggyilkolása miatt lényeges.)

Konklúzió: Hosszabb téli túrákra nem érdemes több liter vizet cipelni, inkább benzinfőzőt, és hozzá külön tartályban benzint, a korai sötétedés miatt úgyis van bőven időnk esténként olvasztgatni, és még a hálózsákba is jól jön a melegvizes palack.

  

 

 

Hozzászólások
Keresés
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be vagy regisztrálj!
kontrra |2011.01.17 17:09:00
Az előző hozzászólásom helyesen:
"...x hőmérsékletű hó 100 C fokra való
felmelegítéséhez szükséges energia elég egzakt módon számolható fizikai
mennyiség,(nincs köze a melegítő készülékhez), az ehhez szükséges
benzin mennyiség is jól számolható a benzin fűtőértékéből
kontrra |2011.01.17 16:57:09
Nekem is lennének ötleteim, hogy mit csinálj két pelenkázás között.
A juweleim sajnos elromlottak, ezért vettem ezt.
Az idő-tényező (szerintem) azért nem lényeges, mert időnk, mint a tenger, (pár perc ide-oda nem számít), viszont x hőmérsékletű hó 100 C fokra való felmelegítéséhez szükséges energia elég egzakt módon számolható fizikai mennyiség, nincs köze a melegítő készülékhez, az ehhez szükséges hőmennyiség is jól számolható a benzin fűtőértékéből, és mennyiségéből.
Itt a hatásfok, ami igen változó lehet, a készülék típusa, állapota, a szél, a környezeti hőmérséklet, az olvasztó edény paraméterei, az olvasztás ideje (ha hosszabb ideig tart, nyilván több a sugárzási, stb. veszteség), stb... függvényében.
Itt a mérés célja két gyakorlati cél volt: megállapítani, hogy érdemes-e vizet vinni, vagy inkább olvasszunk havat, és hogy mennyi benzint vigyünk magunkkal, a tervezett napok függvényében. Szerintem ezek a célok teljesültek, de ha összejön, megismétlem a dolgot más időjárási körülmények között, elsősorban a szél hatása érdekel.
h1970hu |2011.01.17 15:10:40
Jó lett volna azért felírni a forraláshoz szükséges időt is, mert a fogyasztás valószínűleg arányos az égésidővel. pl. ha 5 perc alatt fogyasztott 68 ml-t akkor ha nekem 15 perc alatt sikerül adott mennyiséget kiolvasztanom terepen ugyanilyen főzővel, akkor tudom, hogy kb 68*3= 204 ml-t fogyasztott. Jó lett volna az is, ha párhuzamosan a juwellel is elvégezted volna a tesztet (idő, fogyasztás). Lenne még pár ötletem a szabadidőd hasznos eltöltésére
kontrra |2011.01.14 00:03:27
Tuareg: Nem sebbenzint használtam, mert az nagyon drága, hanem folttisztító benzint.
Sajnos nem tudom, mi a különbség a főtőértékük között, de lényeges különbség nem hinném, hogy lenne.
Kölyök: hozz nekem ilyen lemezt, ha tudsz, nekem nincs nyomdász ismerősöm.
Az én főzöm is olyan, hogy szinte csak max. üzem van, úgyhogy, ha nem vizet forralok, akkor folyton kevergetni kell, mert leég. Először azt hittem, hibás, de aztán kiderült, másoknak is ez gondjuk, elég nagy baj, de ez van.
Tuareg |2011.01.13 20:16:04
Kontrra! kössz a cikket, érdekes, így konkrétan kimérve látni az adatokat.
Egy kérdés: a sebbenzin kalóriatartalma hogyan viszonyul a 98 as ólommentes üzemanyagéhoz?

A sarkkutató Nansen kidolgozott egy edényrendszert, a felszálló hő maximális kihasználására.
http://ultralighter.blogspot.com/2009/10/occasion al-definitions-nansen-cooker.html
Törtem a fejem, de házilag nem tudom, hogyan lehetne eklészíteni. Méretei és súlya miatt, amúgy sem hiszem, hogy gyalogtúrákon érdemes lenne cipelni.

Ez a Nansen főző egyszerűsített változata. Ha egyszer sok időm lesz...bár ez sem túracucc...
http://www.mountainbike-expedition-te am.de/stuff/food.html
kölyök |2011.01.13 17:46:01
szerintem az is jellemzőbb adat, illetve jobban tudunk gazdálkoni az üzemanyaggal, ha arról is rendelkezünk információval, hogy egy feltöltéssel főzőnk mennyi ideig tud égni.
kölyök |2011.01.13 17:40:50
amit Szilva ír, azt nagyon lényegesnek tartom. sajnos, főleg a benzinfőzőkre jellemző, hogy "takarékon" nem is nagyon üzemelnek, és ha kisebb az edény feneke, mint a rózsa lángja, akkor mit is melegítünk?
szélfogónak kíválóan alkalmas a nyomdában használt offszet lemez.
kontrra |2011.01.13 16:13:07
köszi!
Boonie-M: A hó leégése olyan, mint bármi másé, az edény alján gusztustalan, fekete réteg keletkezik, amit csak levakarni lehet.
A szél szerintem is nagy ellenség, szélfogót érdemes házilag csinálni, mert boltban nagyon drága.
fisligery |2011.01.13 15:41:06
gratulálok a cikkhez
h1970hu |2011.01.13 07:39:45
Köszönjük a tesztet!
Nem biztos, hogy vastag anyagú edény kell, nekem elég jól bevált a vékony falú rozsdamentes tál, inkább az a lényeg, hogy ne menjen el a fala mellett a láng/hő. A kontrráéhoz hasonló főzőhöz egy kb 20 cm átmérőjű edényt használok, az nagyjából ideális hozzá.
A szél szerintem nagyon sokat ront a hatásfokon, bár nem mértem, csak "élveztem" a hatását.
szilva |2011.01.13 03:50:57
Jól emlékszel Horka! Én a Primus Multifuel főzőmmel olvasztgattam lelkesen a havat, de eléggé pocsék eredménnyel, pedig a Primus sem egy kispályás főző. A pontos adatokra már nem emlékszem, de arra igen, hogy talán 3-4 olvasztásra (2-2.5l vízhez) használtam el kb. 1-1.2 liter benzint. És ekkor szó sem volt gyakorlatilag főzésről, mert csak teához való vizet olvasztottam. Az olvasztást fedő alatt végeztem, hogy minél kevesebb legyen a hőveszteség. Talán az lehetett a bibi, hogy arányaiban viszonylag keskeny, magas oldalú, vékony anyagból készűlt edényt (klasszikus fémbögre, 7dl-es) használtam. Tehát az edény alja kis átmérőjű, ezért kis felületen melegíti a láng, viszont az oldalfala meg nagy felületű és vékony, ahol könnyen hűti a környezet hideg levegője. Nagyon lassan telt meg olvasztott hólével, a Kontráék már jólakottan büfiztek, amikor én még javában az olvasztgatással voltam elfoglalva, éhesen, álmosan, fáradtan. Eléggé bosszantó volt... Konklúzió: viszonylag széles aljú, lapos formájú, vastagabb anyagból készült edényt célszerű használni, olyasmit, ami Kontrra tesztjében látható a fotón.
horka |2011.01.13 00:56:40
Hát már nem emlékszem a pontos számokra de mintha valami 30-40 liter között lett volna a számított érték. (Ez persze azt feltételezné ,hogy a az égésből származó összes hőt felvegye a hó/víz.)

Egyébként ez az érték azért is meglepő ,mert úgy rémlik ,hogy anno a Biharban ennél sokkal rosszabb hatásfokot értünk el. (Szilva tudná megmondani ,de akkor szerintem 10 liter víz se jött ki összesen és ha jól rémlik több mint 1 liter benzin volt csak tartalékban is.)
Boonie-M |2011.01.13 00:13:22
Hogy kell elképzelni a "leégett" havat? Kis fekete kosz a hólében?
Boonie-M |2011.01.13 00:07:29
Kösz Kontrra, ez valóban hasznos volt!
Végre tőled is olvashatunk valamit!