|
Egy lándzsakés születése
Valamikor, sok évvel ezelőtt, megragadta a fantáziámat a Cold Steel cég Bushman kése. De ebben az időben olyan magas volt az ára, hogy nem futotta rá. Aztán később, legnagyobb meglepetésemre, mintegy harmadáért adták, és én azonnal megjutalmaztam magamat egy példánnyal. Döntésemhez „Alesnek”, a Kaliber magazinban megjelent cikke is hozzájárult, amelyben túlélőkésként méltatta, és pozitívan értékelte. Hogy mennyire megfelelő erre a célra a Bushman (a nagy), és mennyire nem, azt nem taglalom, hiszen beszéltünk már róla, és volt, aki szidta, néhányan dicsértük. Ezúttal inkább arról írnék, miként kalapáltam ki magamnak egy Bushmanhoz hasonló méretű lándzsakést.
Ezt a méretet én a „közepes” kategóriába sorolom, tekintve, hogy a nagy kések híve vagyok. Kovácsoltam már kis, és nagy lándzsakést is, igaz, egy nagyjából közepest is, de azt ajándékba, egy barátomnak. Nekem tehát még nem volt ebből a méret-kategóriából. De miért éppen lándzsakést? Nagyképűen hangzana, ha azt válaszolnám, hogy: csak! Ám ha eljátszunk a gondolattal -és miért ne tennénk-, hogy egy elnyűhetetlen, mindenre használható, bivalyerős kést kellene választanunk igazi túlélő szituációra, akkor már tudnék érveket sorolni. Ales is megjegyezte az említett cikkében, hogy mára valós veszéllyé váltak kint a természetben a kóbor ebek. És a kóbor, ám rossz szándékú emberek is. Egy nyélre tűzött lándzsakés kétszáz százalékkal megnövelheti az esélyeinket arra, hogy ezek ellen eredményesen megvédjük magunkat. Persze nem ezzel a funkcióval kellett volna kezdenem. Sokkal inkább azzal, hogy egy ilyen típusú késnek egyszerűen nincs gyenge pontja! Tudom, egy „full tang”, azaz teljes markolatos kés ugyancsak masszív lehet (kovácsoltam elég sokat ezekből is), de annak a penge és a markolat közötti elvékonyított része, valamint a markolathéjak már sebezhetőek. Ezzel szemben a lándzsakés a körkörösen kalapált markolatával szinte elpusztíthatatlan.
Néhány éve nagyon kevés szó esik portálunk eredeti alaptémájáról, a túlélésről. Lehet, hogy már nincs mondanivalónk, vagy elment a játék kedvünk? Nagy kár! Ugyanis a „mi lenne ha…?” fantáziajáték üdítő tartalmat, színt vihet mindennapjainkba. És ne feledjük: akiből kivész a játékkedv, az „örök gyermek”, az menthetetlenül megöregszik! Hát többi között jómagam ezért játszom a „mi lenne ha?” játékot, és ehhez időnként ezért készítek túlélő késeket is. Igen, ha csak egy kést vihetnék embert próbáló körülmények közé, bátran rábíznám magamat erre az újabb lándzsakésemre. Rácalmáson is, másutt is már többször kipróbáltam, beüzemeltem. Lehet szalonnázni, kolbászt karikázni vele, kenyeret, paradicsomot szeletelni, vagy fát hasogatni, ágat lekérgezni, és a lapjával cölöpöt beverni. Véletlenül úgy sikerült, hogy teljesen jó a kiegyensúlyozottsága, nem fárasztja a csuklómat tartós munka esetén sem. Szóval elégedett vagyok vele.
De lássuk, hogyan született! Mint ismeretes, rendszerint autó laprugót szerzek be alapanyagnak. Ezt többnyire autójavító műhelyekben érdemes keresgélni. Hallomásaim szerint ócskavas telepeken, vagy bontóban is található, de nekem eddig szerencsém volt, és egy fillér költség nélkül, csupán elbűvölő mosolyomért ajándékoztak meg féderrel. A teljességgel primitívnek tekinthető kovácstűzhelyemről már írtam, ezúttal nem foglalkozom a témával. Viszont megemlítek egy újabb, kellemetlen tapasztalatot. Kovács „pályafutásom” kezdete óta faszénnel izzítom az acélt, az én igényeimnek tökéletesen megfelel ez a fűtőanyag. A múltkoriban véletlenül egy zsák faszén-brikettet emeltem le az áruház polcáról, és ezt csak kint a telkemen vettem észre. Azért kipróbáltam, és óva intek mindenkit a brikett használatától! Egyszerűen nincs benne annyi kalória, hogy kellő izzásba hozza az acélt. Ráadásul rá is tapad, meg büdös…
Az újabb lándzsakésem készítésének munkafolyamatait nem minden esetben tudtam lefotózni, mert többnyire magam voltam a telken, amikor dolgoztam. Így a legnehezebb, és legtovább tartó fázist, a markolat kovácsolását sem örökítettem meg. (Egyik kézben a fogó, a másikban a kalapács… szóval kissé körülményes lett volna még fényképezni is) Ám arról beszámolhatok, hogy a kezdetben kb. 7.5 mm vastag rugóacélt 2.5 mm vastag lemezzé kiverni -és ezt lehetőleg egyenletesen tenni- nem volt tréfadolog! De azért sikerült. Robosztus, valóban elpusztíthatatlan markolat lett belőle.
Az alapanyag.
Nemrégiben ismét rám mosolygott a szerencse, és egy egész köteg laprugót kaptam egy falusi autójavítótól. Aztán, ha már ilyen adakozó kedvében volt, megkértem arra is, hogy töltsön teli egy kannát fáradt olajjal. Nekem ugyanis megfelel edzési célokra, noha a profi késkészítők erőteljesen tiltakoznak ellene. Hát ez az ő dolguk.
Nagyjából formára vágva.
Az igazi az lenne, ha az ember a felhevített anyagnak kalapáccsal és hidegvágóval adná meg a durva formát. Én viszont ennél kényelmesebb vagyok, és a gyermekeimtől szülinapi ajándéknak kapott Black&Decker flex-szel szabtam ki az acélt. Nem láttam értelmét, hogy kínlódjak, hiszen éppen elég feladatot ad maga a kovácsolás.
Primitív tűzhelyem munkában
A primitív, régi NDK-s porszívóval meghajtott tűzhelyben izzik a munkadarab.
A penge kovácsolása.
Bagira portáltársunk jóvoltából hozzájutottam egy széles és egyenletes felületű üllőhöz. Ezen sokkal könnyebb volt elfogadható minőségű pengét kikalapálni. A régi, hepehupás üllőmön alig háromujjnyi sík rész van, hát elég sokat kínlódtam vele. Persze ha nézem videón, hogy a nepáli kukri készítők egy nagyjából öt cm2-es felületen verik ki a szebbnél szebb késeket, hát lesütöm a szememet szégyenemben.
Normalizálás
Amikor ezeket a cikkeket körmölöm, mindig az jár az eszemben, hogy hátha más is kedvet kap majd saját kés készítéséhez, netán a kovácsoláshoz. Ezért bocsátkozok ismétlésekbe, mint ezúttal is. Nem hagyhatom ki egy fontos munkafolyamat megemlítését, ez pedig a normalizálás. Igen fontos, hogy az agyonütlegelt, szétkovácsolt és többször felizzított acélt, amelynek atomjai szinte rezegnek, megpihentessük, másként mondva: normalizáljuk. Ez úgy történik, hogy felizzítom a pengét egészen addig, amíg eléri a nem mágnesezhető állapotot, majd csipeszekkel északi irányba állítva felfüggesztem. Hagyom hűlni, és amint kézzel már érinthető, teljesen lehűtöm vízben. Ezt háromszor ismétlem meg.
A kikovácsolt forma
A normalizálás után mosószeres vízzel lemosom a pengét, ismét ellenőrzöm, hogy kell-e javítani valahol? Ha szükséges, köszörűvel, majd padlócsiszoló géppel megadom a végleges formát, és mehet az edzőtűzbe. Mint írtam, legtöbbször fáradt motorolajban edzek, s ha ez nem is felel meg a szakszerűségnek, a gyakorlatban semmi problémával nem találkoztam. Az edzés után reszelő-teszt következik. Akkor jó, ha csúszik a pengén a reszelő, mert kb. 63-65 R keménységű lett (egy átlag reszelő is annyi). A tesztet követően a lándzsakést többször a homokba döftem, hogy lejöjjön a ráégett olaj, majd mindkét oldalát felpucoltam csiszolóvászonnal. Csak így lehet látni, hogyan váltják egymást a színek a visszaeresztés folyamatában.
Visszaeresztés
A visszaeresztés igen lényeges művelet. Az „igazi szakemberek” akár több órán át is folytatják, jómagam az interneten tanult fogást alkalmazom, azaz a pengehátat parázs-ágyba helyezve figyelem a színek megjelenését. Ez percek alatt megtörténik. Igyekszem szalmasárgára visszaereszteni. Ha túl gyorsan forrósodik az acél, akkor lekapom a parázsról, és homokba dugom.
A végső forma.
Visszaeresztés után a lándzsakés háztartási ecetsavfürdőbe került néhány órára. Ezalatt lemaródik a sok reve, szennyeződés, és immár neki lehet állni a végső él, valamint a kaparóél megalkotásának. Az élezést fúrógépbe fogott, korongra ragasztott csiszolóvásznakkal végeztem, majd a borotvaél kialakítása rongykoronggal történt meg.
Élezés után papírteszt
Ha jól sikerült az élezés, akkor a penge úgy viszi a vékony újságpapírt, mint a vajat. (Vastag, műnyomó papíron tesztelni nem ér!) Ilyenkor nem bírom megállni, hogy ne emlegessem azt az igen nagyarcú hazai késkészítőt, aki szakmai gőggel jelentette ki, hogy három milliméter pengevastagság felett menekül a papír a kés elől. Hát persze, ha gyatrán van megélezve! Lándzsakésem 5.8 mm vastag… És ha már itt tartunk, leírom a többi méretet is: a legnagyobb szélessége 37mm, pengehossza 170 mm, markolathossz 140 mm. Lustaságból kifolyólag a súlyát eddig nem mértem le.
Egyenesre ütve
Valaki felvetette korábban, hogy mivel egyazon lapból van kikalapálva a penge és a markolat is, feltehetően nem lesz középen maga a penge. De lett. Ezt néhány kalapácsütéssel oldottam meg. Egyébként megnéztem, a Cold Steel cég ugyanígy középpontosítja a Bushman markolatát a pengével, természetesen ők gépi eljárással teszik ezt.
Rövid nyéllel, zulu lándzsa
Valaha, a zulu-angol háborúk idején, a zulu harcosok egyetlen fegyvere volt a rövid nyélre tűzött lándzsa. Az angol gyarmatosító katonák rettegtek tőle. A bennszülöttek kardként is használták, emiatt alkalmaztak rövid nyelet. A képen látható, hogy egy ilyen kurta lándzsa is félelmetes látvány.
Nagy, közepes, és kicsi lándzsakéseim
Volt még egy darab szőrös marhabőröm, úgy éreztem, tokként ez illik igazán a lándzsakéshez. De tartottam attól, hogy a borotvaéles penge bármikor átvághatja a bőrt, és megsebzem magamat. Ezért a már korábban kipróbált eljárással, PVC-cső darabból készítettem egy kemény, belső tokot.
Kapott egy kemény, belső PVC tokot
Majd ezt a védő tokot belerögzítettem a marhabőrbe, amellyel felöltöztettem. Íme a végeredmény!
A kemény tok egy régi, szőrös marhabőrből készült ruhába került
|
Az én késem, amelyet egy közös barátunk nagyon találóan "brutálisnak" nevezett, persze erősebb, de nehezebb is! Mint írtam, a penge kikovácsolása nem nagy vaszizdasz, de a nyélrész már erősen igénybe veszi az embert.
De egy bushman nő túl pici lenne hozzám.
lehet, hogy elég egy nagy mágnest a végéhez tenni. (ebben nem vagyok biztos)