Éleszték készítése taplóból |
Írta: Willinger Krisztián | |||||
Éleszték készítése taplóból
Több cikket olvashattunk már különböző élesztékekről és azok praktikus használatáról. Én most össze szeretném foglalni azt az információáradatot, ami a taplógomba mint éleszték körül összejött, és be szeretném mutatni a folyamatot, ahogyan elkészítettem. A tapló nem valami erősen kapaszkodott már az öreg tölgyfához, ezért az eltávolítása kicsit könnyebb volt, mint az élő fához nőtt társainak. A taplót palástszerűen egy fehér kemény réteg borította, és a fával érintkező része elég kemény, "fás" volt. A kikészítés tűzrakással kezdődött, ehhez próbáltam inkább keményfát keresni, de a tűzbe került száraz gaz és egy kis fenyőhulladék is. Miközben a tűz szépen ropogott, hozzáláttam a tapló kemény fehér kérgének eltávolításához. Ez a kéreg rész eléggé ragaszkodó típus, így kb. fél órámba tellett mire sikerült mindet eltávolítani róla. Itt egy kicsit csaltam mert bevittem a taplót a műhelyembe és szalagfűrésszel egy centis szeletekre vágtam. (a vasfűrész is bőven megfelel a célnak). Ezalatt az idő alatt már a tűz is nagyjából leégett és volt lehetőség szedni egy kis hamut. De mielőtt ezt megtennék érdemes várni vele, mert elég meleg a hamu alsó része. Amíg vártam előszedtem édesanyám kedvenc vasár- és ünnepnapi lábasát és feltettem benne három liter vizet forrni. Mire a víz forrni kezdett, már a hamuban is lehetett kézzel turkálni, így bátran kiszedtem egy műanyag dobozba némi hamut (kb. egy marék). A hamut beleszitáltam a forrásban lévő vízbe, és egy perc múlva beledobáltam a taplószeleteket. A tapló színe fekete lett és erőteljes gombaszagot kezdett árasztani magából. A lábast lefedtem és egy órán keresztül főztem, egészen addig míg elfőtte a levét. Közben azért próbáltam kevergetni, hogy minden szelet megszívja magát. A lábast a tűzről levettem és kivittem a műhelybe, ahol egy tuskón, egy három kilós kalapács segítségével elkezdtem a taplót lapítani. A taplóból az ütések során nagy mennyiségű víz távozott, amire érdemes számítani, mert mindent beterít kétméteres körben. A tapló két részre válik az ütésektől: egy kemény szivacsos és egy puhább bőrszerű részre. A szivacsos részt eldobtam mert nekünk a bőrszerű részre van szükségünk. Ezeket a részeket kb.2-3mm vastagra lapítottam. Miután az összes szelettel végeztem, felraktam őket a radiátorra száradni. Másnapra az összes lap kiszáradt, és lett egy kupac bőrhöz hasonló anyagom, ami száraz de mégis rugalmas. Alig vártam, hogy kipróbáljam, ezért egy kis darabot letéptem és felbolyhosítottam, hogy hamarabb meggyulladjon Nem is kellett neki sok, csak két húzás a szikravetőn, és máris elkezdett parázslani a tapló. Összegzésképpen: szerintem egy nagyszerű élesztéket kapunk pár óra munkával, és rengeteg időt spórolunk meg, ha nem a tűzgyújtás pillanatában kezdünk el éleszték után kutatni. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem remetének a fordítást, ami sokat segített az elkészítésben, és mindenkinek, akik a topic-ok révén adták a jó ötleteket. Üdv: Willinger Krisztián
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be vagy regisztrálj!
|