Ahhoz, hogy többnapos túráink második, harmadik, vagy még további napjain is jó teljesítményt tudjunk nyújtani, megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra van szükségünk. Előfordulhat azonban, hogy az időjárás hidegebbre fordul, mint a kaland megtervezésekor gondoltuk. Ha felszerelésünk az enyhébb hőmérsékletre volt bepakolva, akkor a zordabb körülmények között az éjszakai melegítésre hivatott hálózsákunkban máris az ún. extrém tartományban találjuk magunkat. Arról, pedig az a mondás járja, hogy meg nem fagysz, de aludni nem fogsz?
Mit tehetünk tehát, ha már nincs több ruhánk, amit felvehetnénk? Néhány trükkel szerencsére enyhíthetünk a hideg szorításán. Összegyűjtöttem a legegyszerűbbeket, amikkel nagyobb erőfeszítés nélkül érhetünk el kisebb eredményeket? de hát sok kicsi sokra megy..
Az első dolog, amit tegyünk meg, hogy a magasságunkhoz állítjuk hálózsákunk hosszát, ezzel minimalizálva a felfűtendő légteret. Ez alacsonyabb egyéneknél - külön kiemelve a hölgyeket - lehet fontos (ők egyébként is fázósabbak?). A képen látható zsákból én is a 195cm-es változatot kaptam, holott én a 170cm-t épp csak túllépem. Ebből kifolyólag én valóban a következőkben bemutatott módon használom ezt a hálózsákomat.
Tehát, a lábrészen fordítsuk ki, majd a kívánt hossztól egy jó arasszal távolabb (hogy aztán visszafordítás után az elkötött rész is elférjen a lábunknál) belülről kössük össze. Erre használhatjuk mindjárt a tartózsák zsinórját (mint én a képen), de ha azt például párnának szeretnénk használni, akkor bármi más is tökéletes lesz.
![1](http://mttp.hu/plugins/content/fboxbot/thumbs/IMGP1523vga_720x540_9afafdc1689e03d7c17e3268b7a9e8f6.jpg)
Visszafordítva így néz ki?
![2](http://mttp.hu/plugins/content/fboxbot/thumbs/IMGP1524vga_720x540_13d85430850df12b1a63679b2b25481a.jpg)
Testsúlyunk alatt hálózsákunk töltete sajnos megakadályozhatatlanul összepréselődik. De ugyanez történik a derékaljunkkal is, és még többet veszítünk ezáltal a hideg talaj felé a hőszigetelésünkből. Mivel a terhelés nagy részét a felsőtestünk adja, ez alatt kell leginkább fokoznunk a hideg elleni védelmet. Ezt legkönnyebben úgy tehetjük meg, ha derékaljunkat kettőbe hajtjuk, és duplán tesszük magunk alá. Ekkor viszont már persze rövid lesz. Hosszabbítás gyanánt lábunk védelmére bevethetjük hátizsákunkat?
![3](http://mttp.hu/plugins/content/fboxbot/thumbs/IMGP1526vga_720x540_9d0de0520e86ceaaaf282f2c7365644a.jpg)
Ha még mindig azt gyanítjuk, hogy nem lesz melegünk éjszaka, gondoskodhatunk kiegészítő fűtésről. A hagyományos módszer szerint kulacsunkba melegítsünk vizet, majd, hogy ne égessen meg, illetve a meleg is tovább tartson, húzzunk rá egy zoknit. Megjegyzés, hogy az utángyártott USA katonai kulacsomat nem bírtam beleerőszakolni a zoknimba?
Ha tudunk vinni még valami zsebmelegítőket, tovább tarthatjuk melegen zsákunk belsejét. Nekem a legegyszerűbb kémiai melegítőm van. Párban kapható a képen látható kis tartóval, és ezer Forintos nagyságrendű mindössze az ára. Arra érdemes figyelni a beszerzéskor, hogy a forralással újraaktiválhatót vegyük meg, ne a fagyasztással visszaalakíthatót. Előbbi terepen is ismét működőképessé tehető. Utóbbi, csak ha tényleg rohadt hideg van?
![7](http://mttp.hu/plugins/content/fboxbot/thumbs/imgp1531cut-vga_720x572_1f0dfe1d5e046dfc0b25f1d348cad580.jpg)
Ha a kulaccsal indítunk, majd később szükség szerint egyenként indítva a két melegítőt, akkor úgy 5-6óra extra melegséget tudunk fenntartani. Az már nem rossz szerintem?
A hálózsákba bújás előtt ruházatunkkal is van tennivaló. Nadrágszárunkat tűrjük be a zokniba, vagy kössük össze valamivel. Ezzel csökkentjük a ?pumpa-effektust?. Arról van szó, hogy forgolódás közben újra meg újra kipréseljük ruhánk alól a testünk által felmelegített levegőt. Ha nem nyitott a nadrágunk, nem veszítünk annyi hőt.
Vegyük fel sapkánkat (ha van, akár símaszkot), és kesztyűnket. Minden apró testfelület, amit le tudunk fedni értékes testmeleget tart vissza.
![8](http://mttp.hu/plugins/content/fboxbot/thumbs/IMGP1536vga_720x540_b81bff924a6443400984b75fab5bf83c.jpg)
Végre bebújhatunk már a hálózsákba is? Ha eddig eljutottunk, azon is zárjuk le a nyílásokat, amennyire csak lehet. Ha van, használjuk, és húzzuk szorosra vállunk felett a hőgallért.
![9](http://mttp.hu/plugins/content/fboxbot/thumbs/IMGP1525vga_720x540_c0b004c03b6ffb30becb3a83664e4119.jpg)
Végül a kapucnit is annyira zárjuk be, hogy csak arcunk, esetleg csak az orrunk és szánk maradjon fedetlenül.
![10](http://mttp.hu/plugins/content/fboxbot/thumbs/IMGP1544vga_720x540_e9563a10991ce3eacedf98e53338cc12.jpg)
Legvégül még egy trükk, amivel azért vannak fenntartásaim, főleg így kipróbálás után? Több túléléssel foglalkozó írásban láttam, hogy lábunkat még jobban védhetjük, ha bele is dugjuk a hátizsákba, nem csak ráfekszünk.
![11](http://mttp.hu/plugins/content/fboxbot/thumbs/imgp1558cut-vga_720x624_389fb9383a6bce33e8dcafdae4b3bb91.jpg)
Nem vagyok meggyőződve, hogy nyerünk-e ezzel valamit. Merthogy elég szűkösen fértem bele, és némileg össze is préselte a hálózsák töltetét a hátizsák. A másik gondolatom ezzel kapcsolatban még, hogy egy teljesen vízálló hátizsákban nem fog-e nagyon növekedni a pára, és inkább hűtőhatást okozni ezzel?
A láb hátizsákba bújtatásának talán akkor lehet több értelme, ha hálózsák nélkül kerülünk vészhelyzetbe, és ez az egyetlen plusz védelem lehetséges.
Jó éjszakát mindenkinek!
Szerző:
Vándor