„Indulj el egy úton...” - Az Országos Kék Túra (szubjektív élménybeszámoló)
14. rész
„Indulj el egy úton...” - Az Országos Kék Túra (szubjektív élménybeszámoló)
14. szakasz: Szarvaskő - Putnok
Keresztül a Bükkön és az Upponyi-hegységen
2011. szeptemberének utolsó napján, újabb két hónap kihagyás után kerekedtünk fel újra KBa-val, hogy bejárjuk a Kék egy újabb szakaszát, az Upponyi-hegységgel megtoldva is mindössze nem egészen 60 kilométeres Bükki Kéket. Ami ténylegesen a Bükk, az csak 40 kilométer, de ez is mennyi szépséget tartogatott…
A szokásos vonatos kalandtúra után este fél hétkor érkeztünk meg Szarvaskő kies vasútállomására.
![1](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_1.jpg)
A nap már igen alacsonyan járt a kis falut övező hatalmas hegyek fölött, úgyhogy szerelvényigazítás, az „előtte”-fotó elkészítése és a pecsét begyűjtése után neki is vágtunk az igencsak meredek hegyoldalnak. A közelgő naplemente miatt Szarvaskő egykori várának igen csekély maradványait nem néztük most meg, inkább igyekeztünk minél feljebb kerülni a hegyoldalban néhány dögös napnyugta-fotó reményében. Ízelítő a termésből (bár mint oly sokszor, most sem lehet visszaadni a látványt):
![2](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_2.jpg)
![3](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_3.jpg)
Immár belemerülve a sötétségbe, folytattuk az utat a Rocska-völgy felett húzódó Tardos-, majd az ennek folytatását képező Köves-bércen. Folyamatosan nézelődtünk táborhely után, de itt az egyenetlen talajt rendkívül sűrű, fiatal erdő borítja, úgyhogy még nem állhattunk meg. A Köles-hegyen meredeken visszafordulva leereszkedtünk a Gilitka-forráshoz. A forrás melletti kis tisztás szélén világított fehérre meszelt falaival a szépen felújított, eredetileg a 18. században épült kápolna (helyén előtte egy még régebbi állt). Mivel nagyon kellemes kora őszi idő volt, nem kellett attól tartanunk, hogy reggelre befagyunk a völgybe, a kápolna környékén néztünk táborhely után. A völgyoldalak elég meredekek és az erdő elég sűrű itt is, így végül a kápolna mellett álló pihenő asztalát és padjait használtuk fel a menedék építéséhez. Némi ügyeskedéssel a két ponyvából és a madzagokból egész otthonos „sátrat” eszkábáltunk, csak a talaj volt kissé keményebb a szokásosnál a padok környékének forgalma miatt. (Mivel erre a túrára nem hoztam polifoam-ot, ez kissé kellemetlenül érintett, de túléltem.)
![4](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_4.jpg)
Az éj leszálltával az erdő is életre kelt körülöttünk. Nagyon szerencsésen választottunk időpontot, sikerült elcsípnünk a szarvasbőgés időszakát. A civilizáció hangjai már nem hatoltak el ebbe a mély völgybe, így a csendet csak a szarvasok által kiadott, leírhatatlan hangok törték meg. A fiúk igencsak aktívak voltak, a bőgések egymás után hasítottak bele az éjszakába. Mindez a tiszta égen ragyogó csillagok látványával párosulva – tökéletes élmény!!!
A ponyva alá behúzódva eltettük magunkat másnapra. Időnként felébredtem és testhelyzetet váltottam a már említett kemény talaj miatt. Az egyik ilyen ébrenlét alatt fura hangok ütötték meg a fülemet. A közvetlen felettünk húzódó hegyoldal felől lassú, nehéz léptek zaja hallatszott, csörgött a száraz avar, pattogtak a faágak. Olyan lassan közeledett az „illető”, hogy nehéz volt kivenni, kettő vagy négy láb csapja-e a zajt. Aztán hamarosan megkaptam a választ, nem túl messziről mély röfögés hallatszott – aztán megindult a hegyoldal! Úgy tűnik, a konda csak a felderítő jelzésére várt. Mellettünk elhaladva lejöttek a völgybe, és a túloldalon húzódó kis patak mentén nekiláttak szokásos programjuknak: dagonyáztak, makkot ropogtattak, fel-alá sétálgattak, röfögtek. Fel akartam kelteni Balázst, de egy ideje már ő is hallgatta a cocákat. Nagyon érdekes volt hallgatni, ahogy élik az életüket, mintha ott se lennénk! Jóleső érzés, hogy valamennyire a természet részévé tudunk válni; az olyan élmények, mint pl. a vaddisznókonda ezen látogatása azok, melyek a sokszor megénekelt „piros melegítős turistáknak” valószínűleg nem adatnak meg (bár lehet, hogy ők erre nem is vágynak).
Pirkadatkor keltünk, összepakoltunk, majd immár világosban is körbenéztük a Gilitka-kápolnát. Nagyon érdekes, ahogy itt áll az erdő magányában; a Kéktúra-kalauz szerint évente egyszer, Anna-napkor használják.
![5](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_5.jpg)
Megszemléltük a cocák nyomait is, majd a Kis-Szoros-tető és az Almás-hegy által közrezárt nyereg felé elhagytuk a Gilitka völgyét. A Fűzfás-lápában ereszkedve érkeztünk meg a Telekessy-üdülőhöz, ahol a következő pecsétet gyűjthettük be. Az üdülő jó állapotban van, a jelek szerint használják is. A Bélapátfalváról felvezető műút végénél valószínűleg egykori erdészház áll, előtte német rendszámú BMW „városi terepjáró” hirdette a pénz hatalmát ezen a távoli helyen is.
![6](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_6.jpg)
Az úton helybéli nénike nézegette az aktuális erdőirtás nyomait, tüzelőnek valót szeretett volna gyűjteni. Váltottunk néhány szót, kissé meglepődött, mikor meghallotta, hogy Putnokra tartunk ![](http://mtp.info.hu/plugins/editors/fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif)
Az aszfaltos út folytatását képező köves erdészeti úton haladtunk tovább a Sötét-lápában felfelé. Minden nagyon egyértelműnek tűnt, aztán egy idő után gyanús lett, hogy sehol egy jelzés, pedig a lápa végénél még megvolt a Kék. Jobban megnéztem a térképet, és észrevettem a hibát – ez nem az az út… Vissza kellett mennünk majdnem teljesen az erdészházhoz; ahol bal kéz felé a forrás kis épülete van, ott ugrik le a Kék a köves útról balra, szinte észrevétlenül… Kicsit feljebb a hegyoldalban állnak egy hajdan biztosan jelentős turistaház-komplexum romjai. Lent egy egyemeletes épület, fölötte kisebb házikók sorakoznak. Hazai szokás szerint minden mozdíthatót kiszedtek, amit nem sikerült, azt összetörték, a falakból kirángatták még a vezetékeket is, a padlón mindenfelé törmelék és szemét. A falak is romladoznak, a lehulló vakolat alatt sok helyen kilátszik a szívósabb kisméretű tégla, fent az emeleten pedig a málladozó salakblokk falazat. Nem épp szívderítő látvány…
![7](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_7.jpg)
Egy bő kilométert továbbhaladva megérkeztünk a hajdani bél-kői mészkőbányához vezető műútra. Döbbenetes látni a lebányászott hegyet; mielőtt ebbe az állapotba került, a kalauz szerint ma már nem látható bércén haladt felfelé a Kék is.
![8](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_8.jpg)
![9](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_9.jpg)
Az út mentén más nem kívánatos dolgokat is láttunk, nem először és nem is utoljára. Az első fotón is látszik, hogy az utat hajdan szegélyező szalagkorlátból csak a lábak maradtak, a többi megélhetési bűnözés keretében a vastelepre került. Ahogy minden más fém is, ami mozdítható. (És elég kevés mozdíthatatlan dolog van, mióta az ipari jellegűvé vált „megélhetési bűnözés” eszköztárába bekerült az aggregátor és a flex is; hasonlóan az olcsó motorfűrészhez, ami az illegális erdőirtásokat tette jól jövedelmező üzletággá.)
Kicsit lejjebb áll a Ciszterci Apátság, Bélapátfalva nevezetessége. A Másfélmillió Lépés forgatásakor még nagy volt az aggodalom, hogy a szomszédos kőbánya nagy erejű robbantásai súlyos károkat okoznak az épültben. A kőbánya már a múlté, úgyhogy most már minden csak az akaraton múlik. A templomépület a késő román és a korai gótikus jegyeket ötvözi, egész jó állapotban van. (Remélhetőleg egyszer eljutok ide úgy is, hogy nyitva találom a templomot, ez most sem sikerült, pedig szívesen megnézném belülről is.) Hajdan kolostor is állt mellette, ennek most már csak az alapjai láthatók. Az alapok által határolt területen belül fakad a bővizű Mária-forrás; a hely jó alkalmat kínált a reggelihez.
![10](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_10.jpg)
![11](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_11.jpg)
Reggeli után a műúton lebaktattunk Bélapátfalvára. Közben a Bél-kő felett felbukkant a Nap is; a városkába már ragyogó napsütésben érkeztünk meg. Bélapátfalva érdekes keveréke a réginek és újnak; külön tanulmányt érdemelne. A temetőnél térfigyelő kamera ügyel a rendre; a főutca egyik épületének ablakában kiragasztott A4-es hirdeti: „A Rendőrség elköltözött”; átellenben szoborpark szocreál és más alkotásokkal (a Tanácsköztársaságnak emléket állító bronzszobor egyik alkarja valószínűleg szintén a „megélhetési bűnözők” áldozata lett, csoda, hogy a szobor java része egyáltalán megmaradt); a főtéren egy lerobbant épületen tábla hirdeti büszkén: Zsiráf Divatház… és még hosszan sorolhatnám. A Bélapátfalvi Cementgyár vasúti megállóban gyűjtöttük be a következő pecsétet. Már csak a megálló őrzi a cementgyár emlékét; a Másfélmillió Lépésben említett régi, környezetszennyező cementgyár helyett épült újnak sincs már nyoma sem, helyén üres grund. A vasútvonalon sem jár már vonat évek óta…
A hegyek felé forduló műút Bélapátfalva üdülőtelepe és a mesterségesen létrehozott Gyári-tó között vezet át. Hangulatos kis hely, a tóban horgászni is lehet, a fák fölött kilátás nyílik a Bél-kőre.
![12](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_12.jpg)
Az aszfaltot a Panna-rétnél hagytuk el, majd egy intenzív kaptató után megérkeztünk a Katona-sírokhoz. Két német katona van itt eltemetve, az állítólag egyikük által a halála előtt írt verset is kiszögezték egy egyszerű fakeresztre egy emléktáblával együtt. A síron az Agria Skins (hagyományőrző egyesület) koszorúját is megtaláltuk. Ez a hely egyben turistaút-csomópont is; ágas-bogas útjelző táblával. Ki is választottuk a nekünk kellő útirányt, majd megindultunk egy újra csak roppant egyértelműnek látszó, jól járt köves szekérúton. Balra mély völgy, jobbra érdekes sziklaalakzatok vonták magukra a figyelmet. Annyira rájuk csodálkoztunk, hogy csak bő negyed óra múlva tűnt fel: nincsenek jelek! Ekkor épp az út egy nagy kanyarjában álltunk. Intenzív fejvakarás kezdődött: most vajon hol vagyunk? A térképet próbáltuk összevetni a látottakkal, de nagyon nem stimmelt. Feljebb pillantva a hegyoldalban egy jelet vettünk észre, felcaplattunk, de zöld volt. Szétválva elmentünk rajta mindkét irányban hátha találunk valami jellegzetességet, ami utalna a helyre, majd visszatérve a szekérútra, azon is mentünk egy kicsit. A szerpentint elérve kiderült a turpisság: az Ördög-gát felé eltértünk a Kékről. De hol??? Nem volt mit tenni, irány vissza a Katona-sírokhoz. Útközben összeakadtunk egy szintén kéktúrázó párral, kicsit később egy anyával és lányával, akik szintén a Kéken szerettek volna jönni egy darabon. Felhomályosítottuk őket, hogy ez nem az, és együtt kerestük az elágazást. Meg is lett… Az ágas-bogas útjelzőtől pár tucat méterre, ahol az „egyértelmű” szekérút kezdődik, a K (a P és S jelekkel együtt) jobbra eltért egy alig észrevehető kis ösvényen a bokrok között… A jeleket úgy helyezték el, hogy az útról szinte alig láthatók (pláne ha a levelek is fent vannak még). Ezek után kíváncsi lennék, mi itt az átlagos eltévedési arány. Ebben a fél órában háromból három volt…
A helyenként keresztbedőlt fákkal színesített, meglehetősen meredek Péter-úton érkeztünk meg a K és a P elágazásához. A P innen viszonylag egyenesen, de meredeken felvisz az Őr-kő-rétre, a K egy bő 3 km-es hurkot leírva jut el ugyanoda. Mivel az aznapi két elkavarás miatt már közel egy órát vesztettünk és még messze volt a cél, a P kínálta, némileg rövidebb utat választottuk. Az Őr-kő-rétre felérve kerültünk rá a Bükk-Mátra-túráról már ismerős nyomvonalra. Az út itt egy roppant érdekes, sziklás gerincen kanyarog. Kicsit jobbra térve ki lehet jutni a Pes-kő kilátópontjára, ahonnan tényleg remek panoráma nyílik dél felé.
![13](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_13.jpg)
Innen jó negyed óra a Cserepes-kői barlangszállás, a következő pecsételő hely. Nagyon jópofa hely, évekkel ezelőtt aludtunk is egyszer itt. (Hasonlóan szarvasbőgés időszaka volt, csak épp nagyon ramaty, esős-ködös idő; egy kiadós ronggyá ázás után valószínűleg életmentő volt ez a kis hely. Kerestük az emlékkönyvet, hátha megtaláljuk benne az akkori bejegyzésünket; de mivel intenzíven látogatják a barlangot, az akkori füzetet már újra cserélték. (Roppant fura bejegyzések is vannak benne; én nem gondoltam volna, hogy egy ilyen, csak többórás gyalogtúrával megközelíthető helyre is eljutnak ide nagyon nem való elemek -pl. jelen esetben a Shemale F@sz Baráti Kör (eltartott egy kis ideig, mire ezt a kifejezést sikerült dekódolni)-, és még a fáradságot is veszik, hogy bejegyezzék magukat a vendégkönyvbe. Ugyanígy nem értettem azt sem, hogy ki cipelt fel több palack festéket a Csóványosra, hogy aztán jól összefújkálja a kilátótornyot. De hát ki vagyok én, hogy mindent értsek.) A barlang előtt ebédeltünk a napsütésben. Valaki egy kisállat koponyáját szögezte a fára, és a szeme helyére csigaházat rakott. Érdekes totem ![](http://mtp.info.hu/plugins/editors/fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif)
![14](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_14.jpg)
Továbbindulva keresztülvágtunk egy napsütötte réten (teljesen nyári idő volt, mintha nem is október első napját írtuk volna), majd kicsivel később megérkeztünk az Őserdőhöz. Ezt a területet közel 150 éve kivonták az erdőművelésből, úgyhogy képet kaphatunk egy „természetes” erdőről, ha szánunk rá egy kis időt. Régen a Kék áthaladt rajta, most a kerítés mentén tesz egy kitérőt dél felé. A kerítésen van átjáró lépcső, belül még láthatók a jelek, valamint kijárt ösvény is van, talán nem sértettünk törvényt, hogy átmentünk rajta. Érdemes volt: 100-200 éves, hatalmas fák állnak itt, melyek lábon halnak meg, aztán kidőlve visszatérnek a körforgásba… Az oldalukon fekvő, roppant törzsek még halálukban is impozánsak.
![15](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_15.jpg)
![16](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_16.jpg)
Az őserdőtől már nincs messze a Tar-kő; felfele kapaszkodás közben szembejött egy buszra való pacsuliszagú turista, zömmel nők. Még csak egy napja voltunk kint az erdőn, nekem mégis nagyon fura volt a civilizáció ilyen intenzív támadása a szaglószerveim ellen!
A Tar-kő csúcsán megálltunk egy kicsit száradni a verőfényben. Sajnos párás volt az idő, pedig jócskán beláthattuk volna az Alföldet. Így viszont épp csak sejteni lehetett a távolban Tiszaújváros (leánykori nevén Leninváros ) kéményeit.
![17](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_17.jpg)
A Tar-kő kitérője (K^ jelen érhető el a kilátópont) után még egy bő óra Bánkút. Ez már a Bükk-fennsík, töbrök sora és kisebb kiemelkedések között vezetett az utunk. Egyre sűrűsödő turistaforgalom jelezte, hogy igencsak kedvelt vidékre érkeztünk. Bánkút közvetlen környékét össze-vissza szövik a turista- és sífutó utak, a fákra festett rengeteg jelzés között épp csak a Kék tűnik el időnként. Néhány kritikus helyen nagyon nem egyértelmű az útvonal; de némi kavarás után csak sikerült megérkezni a „központba”, a Fehér Sas panzió előtti nagy parkolóhoz. Buszok, autók és hangoskodó hordák jelezték, hogy ez a hely mennyire könnyen megközelíthető bárki számára. Leültünk egy pihenőhöz szusszanni; a környéke, ahogy az az ilyen helyeken szokásos, teledobálva csikkekkel és egyéb szeméttel. Vizünk igencsak fogytán volt már; körbenéztem a környéket, hátha találunk egy csapot, még a panzió kertjébe is bekukkantottam, sehol semmi. Továbbhaladtunk pár száz métert, a pecsét itt a Síház bejáratában található. A névadó Bán-kút is itt van a ház mellett, vízmű is települt rá, de a kivezetés szinte porzott, egy csepp víz nem jött a csövön. Becsengettem a házba. A gondnok néni nagyon kedvesen adott két kulacs vizet, de elmondta, hogy nekik sincs valami sok, ugyanis a Fehér Sas panzió saját céljaira fogta be a Bán-kutat, és „nagyon nem szívesen” adnak belőle másnak – nekik sem. Szép, mondhatom… A síháznál volt két kíváncsi süldő macsek, velük is haverkodtunk egy sort.
![18](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_18.jpg)
A síház után szűk egy kilométert megtéve érkeztünk meg az Ördög-oldal tetejére. Egyre erősödő lejtő kezdődött, végül csaknem „gatyaféken” érkeztünk le a Torma-völgybe. Ismét csak hálát adhattunk, hogy itt nem felfelé kellett mennünk, maradandó élmény lett volna. A Kék jó darabon a Torma-völgy aljában halad. Balra egy roppant meredek csúcson ülnek a dédesi vár maradványai; a közelgő alkonyat miatt már nem kapaszkodtunk fel oda, inkább valami alkalmas táborhelyet szerettünk volna találni, mielőtt ránk szakad a sötétség.
A bánkúti műút mellett kanyarogva értünk be Mályinkára. Az egyik faluszéli ház kertjében egy felduzzasztott apró patakon szabályos haltenyésztő telepet építettek, levegőztetővel, etetővel, minden szükségessel. A halszag még egy darabig elkísért minket. A templom és a rendkívül érdekes, az utca túloldalára épült harangláb mellett végre kutat is találtunk, feltölthettük megcsappant készleteinket.
![19](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_19.jpg)
A pecsétet a Sanyi Presszóban szereztük be, majd iparkodtunk tovább, már sürgetett az alkonyat. A faluból kifelé menet többször is elhúzott mellettünk a helyi „gépesített gyalogság” egyik járőre: robogó, egy srác vezet, a másik hátul kapaszkodik jobb kézzel, baljával pedig egy láncfűrészt szegez előre! Persze szigorúan sisak nélkül. Roppant komikus látvány volt ![](http://mtp.info.hu/plugins/editors/fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif)
A következő falu Dédestapolcsány, felette a völgyben fekszik a hatalmas Láz-bérci víztározó. Ezt, valamint a leírás alapján nagyon érdekesnek ígérkező Upponyi-szorost semmiképpen sem akartuk sötétben magunk mögött hagyni, akkor mi értelme lett volna, hogy erre járunk? Így jobb híján Mályinka és Dédestapolcsány között kellett valami alkalmas helyet találnunk éjszakára. A lemenő nap utolsó sugaraival keletre letértünk az aszfaltról. Próbáltunk valami rejtettebb helyet találni. Két domb között húzódott egy kis füves árok, helyenként bokros-fás részekkel. Itt még lett is volna egy kis alkalmas vízszintes, füves placc, de egyrészt a mellette haladó „állat-sztráda”, másrészt az itt lent érezhetően egyre jobban hűvösödő levegő miatt inkább felkapaszkodtunk a Hajigás-tető nevű füves domb oldalába, és egy viszonylag sík, kis darabon lekaszált részen megállapodtunk. Mivel itt fent nem voltak fák, sem bokrok, sátorrudat pedig ezúttal sem cipeltünk magunkkal, a völgyből felhoztunk néhány vastagabb ágat, és azok felhasználásával rittyentettünk egy kis sátortetőt a két ponyvából. Borzasztó kemény volt a föld, két cövekem el is görbült, mire sikerült kifeszíteni a tetőt.
![20](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_20.jpg)
Időközben teljesen besötétedett,csillagok borították be felettünk az eget; nyugatról, a hegyeken túlról pedig fura, narancssárga fény szüremlett át, mintha valami hatalmas tűz tombolt volna abban a völgyben… Vacsora és némi csillagbámulás után eltettük magunkat másnapra.
„Kicsiny falum ott születtem én,
Nincs ott gyertya, nincs ott lámpafény…” – hasított bele az éjszakába!
Mi a rosseb??? Kihámoztam a fejem a hálózsákból, hogy felmérjem a helyzetet. Sötét éjszaka, messze még a hajnal. Lent a völgyben, a Mályinka és Tapolcsány közötti úton hangos társaság igyekezett valahonnan valahova. A fenti nótarészlet és még néhány másik (kábé három-négy nótára, pontosabban ezek néhány sorára korlátozódott a repertoár, ezeket ismételgették felváltva) tőlük indulva zengte be az éjjelt. Balázs is felébredt, hallgattuk az előadást. Mivel folyton magukat ismételték, hamar unalmassá vált a dolog (nekünk legalábbis, nekik nagyon tetszett), de csak nem távolodtak, sőt úgy tűnt, mintha ugyanazon a szakaszon vonulgatnának fel-alá. Mit ne mondjak, a szarvasbőgés meg a vaddisznókonda előző éjszaka érdekesebb volt. Aztán jó idő múlva csak megunták (vagy már eléggé fáztak), és Mályinka felé távoztak, tovább nótázva. A faluba beérve sikerült felverniük az összes kutyát; a helyi lakosság nyilván nagyon értékelte a produkciót.
Pirkadatkor felkeltünk, összerámoltunk és visszatértünk az aszfaltra. A napkelte már Dédestapolcsányon ért. Ez is egy kétarcú falu; az út egyik oldalán rossz állapotú, régi házak, a másikon csilli-villi palota német rendszámú autókkal, minden extrával, az ízlésficam betetőzéseként a kovácsoltvas kerítésbe beleművészkedett csúcskategóriás Mercedes-t ábrázoló félprofil sziluettel. Bámulatos…
Dédestapolcsány sem épp rövid falu, és nekünk hosszában végig kellett menni az egészen. A falu vége felé az egyik ház kerítésén érdekes, eddig sosem látott figyelmeztetést olvashattunk: „A kutya hamis!”. Ha én betörő lennék, biztosan erősen gondolkodóba esnék ezen a rejtvényen ![](http://mtp.info.hu/plugins/editors/fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif)
A kis üdülőtelepet elhagyva megérkeztünk a Láz-bérci víztározó déli végéhez. Egy pihenőnél megálltunk reggelizni. Megállapíthattuk: jól döntöttünk, hogy nem itt éjszakáztunk, fagypont közeli hideg ülte meg a mély völgyet. A látvány roppant festői: a két parton magas hegyek, a víztükör felett felhőfoszlányok, rajta rengeteg vízimadár…
![21](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_21.jpg)
Odébb a tóparton horgászok tanyáztak, majd a Lipóc-völgy szájában kiépített táborhelyen népes turistacsapatot is találtunk. Épp a sátrakat bontották. Hát nem lehetett melegük az éjszaka… Hamarosan szembetalálkoztunk egy bringás kartárssal. Megálltunk egy kicsit beszélgetni, megkínált sörrel is. Ő már teljesítette a Kéket régebben, de a neki tetsző szakaszokat úja bejárja, ezúttal bringával. Épp Aggtelek felől érkezett, a szlovák oldalon is szétnézett egy kicsit (onnan volt a literes sör is ). A bringára nem volt túl sok cucc felaggatva, erősen minimál-jellegűre foghatta a túrát.
E kis pihenő után talpaltunk tovább. A víztározó északnyugati végénél kezdődik az Upponyi-szoros. A kalauz szerint ez a hely a Tordai-hasadékra emlékeztet. Én még nem jártam ott, de a kanyon látványa e nélkül is lenyűgöző! A roppant meredek, sziklás hegyoldalban kisebb fák-bokrok próbálnak megkapaszkodni; a hegytetőn kereszt – hát nem lehetett egyszerű odaállítani! A valahol az oldalban megbújó Upponyi-kőfülkében megtalált őskori leletek pedig azt bizonyítják, hogy már elődeink is szimpatikusnak találták a helyet.
![22](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_22.jpg)
A kanyonból kiérve máris Uppony kis faluja kezdődik. A kék egy míves fahídon rögtön el is megy jobbra, de nekünk a pecsét miatt tovább kellett mennünk a „főutcán”. Elvileg a közeli BB Sörözőben van telepítve a hivatalos bélyegző, de az zárva volt. Szerencsére kicsit távolabb találtunk egy vasárnap reggel is nyitva tartó vegyesboltot, ahol a pénztáros hölgy nagyon kedvesen adott céges pecsétet. A kis fahídon átkelve visszatértünk a Kékre.
![23](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_23.jpg)
Upponyt a faluszéli pincesor mellett hagytuk el. Nálunk egy ideje már befejeződött a szüret, de itt még némelyik pincében élénk tevékenység folyt. Hogy mennyire nem szabadulhatunk sehol a globalizáció „áldásos” hatásaitól, azt a legutolsó pincéből kihallatszó globál-rap „zene” bizonyította…
Az időponthoz képest ragyogó idő volt, napsütésben kapaszkodtunk felfelé a Szilas-tető felé vezető szekérúton. Az elvadult, elhagyott szőlőskertek közül visszatekintve búcsút vehettünk az Upponyi-hegységtől és a mögötte sötétlő Bükktől.
![24](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_24.jpg)
Ez már nem az Upponyi-hegység, újra elértünk egy két tájegység közötti átmeneti szakaszt. Dimbes-dombos, helyenként meglepően meredek, vegyes, zömmel fiatal erdővel borított, alapvetően eléggé jellegtelen, és sajnos több helyen a fakitermelés által alaposan helybenhagyott vidéken tettük meg az utolsó pár kilométert. A Határ-völgy végén ráléptünk a putnoki műútra, és hamarosan kereszteztük a Szilvásváradtól felfelé „ideiglenesen szünetelő” Eger-Putnok vasutat, amit Szarvaskőnél hagytunk el. (Nagy bánatom, hogy erre a vonalra nem jutottam el a bezárása előtt, állítólag rendkívül vadregényes, alagutakkal-bevágásokkal tarkított, helyenként meredek hegyoldalakban vezető, magashegyi jellegű pálya.) Hogy a „megélhetési bűnözés” errefelé is jelen van, azt a vasúti átjáró melletti kis áteresz ékesen bizonyította: a hidacska egykori vaskorlátjából csak a betonból kiálló rövid, rozsdás csonkok maradtak…
Jó két kilométert megtéve az aszfalton eljutottunk a Sajóhoz. A romos vasúti híd mellett meglepően jó állapotú közúti ível át a kis folyó felett. Mivel a vonat indulásáig még volt időnk bőven, leereszkedtünk a folyópartra, és az alacsony vízállás miatt szárazra került egyik sóderpadon letanyáztunk ebédelni. A környék hírével ellentétben valószínűtlenül idilli volt a környezet: a zátonyok között csobogó víz, madarak, a partot végig borító százezernyi élénksárga virág…
![25](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_25.jpg)
A valóságtól azonban nem könnyű elszakadni. A hídon átkelve az első, ami szemünkbe ötlött, balkéz felé egy ipartelep maradványai. De úgy általában is az általános lepusztultság uralkodik errefelé. A vasútállomás épülete ehhez képest nagyon kulturált, szépen felújított; de a váróterem falát máris elborító számtalan, roppant magas szellemi színvonalról tanúskodó firkálmány nem engedi elfeledni, melyik országban is vagyunk.
Elkészült az „utána”-emlékfotó is, aztán befutott a kis piros Bzmot, és megkezdődött a hosszú út hazáig.
Roppant kellemes kis túra volt ez a számomra eléggé ismeretlen tájon, gyönyörű őszi színek közepette, ragyogó időben, szarvasbőgéssel megspékelve – nem is alakulhatott volna jobban! És külön köszönet Balázsnak a társaságért ![](http://mtp.info.hu/plugins/editors/fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif)
![26](http://mtp.info.hu/images/cikkek/Tapir/OKT14/kep_26.jpg)
A következő részben: Putnok-Bódvaszilas, keresztül az Aggteleki-hegységen, még inkább ismeretlen tájakon.
|